Vigadó Galéria

Vigadó Galéria

A Vigadó Galéria elsődleges célkitűzései között szerepel a kulturális sokféleség és a magas művészeti színvonal közvetítése az érdeklődő közönség legtágabb rétege számára. Interaktív közösségi, tudásközpontú térként, művészeti és kulturális központként lehetőséget teremt nemcsak kellemes időtöltésre és kulturális feltöltődésre, de tudásunk gyarapítására, általános műveltségünk bővítésére is.

A 2014-es felújítás során a Pesti Vigadó három kiállítótérrel bővült, az egykori tetőtérben, illetve az épület alsó szintjén is új termek váltak elérhetővé. Napjainkban így a Vigadó Galériában létrejövő építőművészeti, iparművészeti, népművészeti, zeneművészeti, film- és fotóművészeti, színházművészeti és képzőművészeti tárlatok öt impozáns kiállítótérben, az Alsó- és Földszinten, illetve az ötödik és hatodik emeleteken valósulhatnak meg; összességében több mint 1500 négyzetméteren.

A 2018/2019-es évadtól megújult programkínálattal és szolgáltatáscsomaggal készülünk új- és visszatérő látogatóink számára egyaránt.

Igényes kiadványokkal, különféle foglalkozásokkal, exkluzív tárlatvezetésekkel, és sok más, izgalmas rendezvénnyel színesítjük kínálatunkat annak érdekében, hogy minden korosztály részére közvetíthessük vizuális kultúránk értékeit és hagyományait.

Naprakész tartalmakért kövessen minket az Instagramon és a Facebookon is!

Kapcsolat:

Kiállításszervezési Csoport

06 (1) 328-3333

galeria[kukac]vigado.hu

 

Köszöntjük a Vigadó Galéria mindennapjaiban!

Véssey Gábor Táncoló Dionüszosz (jobbra) és Zöld Csillag (balra) c., a Pesti Vigadó hatodik emeletén kiállított képei Pekinget is megjárták már.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

#Tudtad❓ , hogy Véssey Gábor Táncoló Dionüszosz (jobbra) és Zöld Csillag (balra) c., a Pesti Vigadó hatodik emeletén kiállított képei Pekinget is megjárták már? ????✨ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Pekingben, a Today Art Museumban májusban mutatkozott be nagyszabású kiállítással a Magyar Művészeti Akadémia. Egy évvel ezt megelőzően Budapesten, a Pesti Vigadó fogadta a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (CNAA) festmény- és kalligráfiakiállítását. A pekingi Lélek-Jelen-Lét kiállítás alkalmával, viszonzásul, a kínai főváros ismert kortárs kiállítóhelyén mutatkozhatott be a magyar alkotóművészet. ?????? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ????Véssey Gábor kiállítása november 18-ig látogatható mindennap 10-19 óráig. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #Didyouknow❓ that Gábor Véssey's paintings called Dionysus Dancing (on the right) and Green star (on the left), now exhibited on the sixth floor of the Pesti Vigadó, have been to Peking as well? ????✨ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ The Hungarian Academy of Art presented a grand-scale exhibition in Beijing at the Today Art Museum this May. A year before the Pesti Vigadó hosted a painting and calligraphy exhibition of the Chinese National Academy of (CNAA) in Budapest. On the occasion of the exhibition 'Spirit-Presence-Existence' held in Beijing, the Hungarian art scene could be seen in the well-known contemporary exhibition venue of the Chinese capital. ?????? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ????The exhibition of Gábor Véssey is open until the 18th of November, everyday 10-19. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ___ @todayartmuseum #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #china #beijing #todayartmuseum #chinesenationalacademy #art #contemporaryart #modernart #galleryart #artmuseum #artcenter #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Megnyílt Polgár Csaba Jelhelyzetek című kiállítása a Pesti Vigadó alsó szinti kiállítóterében.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

MEGNYÍLT! ?? Jelhelyzetek – Polgár Csaba kiállítása ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Polgár Csaba Ferenczy-díjas képző- és iparművész emlékkiállítása a művész hatalmas életművéből készült válogatás, amely elsősorban a modern festő munkásságából ad ízelítőt. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A tárlat 2019. január 13-ig mindennap 10 és 19 óra között látogatható a Pesti Vigadó alsó szinti kiállítóterében. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Fotó: Imre Hanna ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ IT'S OPEN! ?? Signals and Situations – Exhibition of Csaba Polgár ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Csaba Polgár was a widely-recognised Hungarian Ferenczy and Munkácsy Awards winning fine and applied artist. The exhibition presents a selection of the artist's enormous lifework and offers an insight primarily into the artworks created by him in the stage of his career as a modern painter. The exhibition is open until the 13th of January 2019 everyday between 10AM and 7PM. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Photos: Hanna Imre ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #modernart #galleryart #artmuseum #artcenter #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #photography #finearts #opening

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Megnyílt id. Guti József és Guti J. Soma Generációk című kiállítása a Pesti Vigadó földszinti kiállítóterében.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

MEGNYÍLT! ?? Generációk – Apa és Fia – id. Guti József és Guti J. Soma kiállítása ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A félmúlt és a kortárs magyar festészet két eredeti, karakteres alkotója apa és fia, id. Guti József, illetve Guti J. Soma. Életművüket összehasonlítva mindkettő korszakokra osztható: az apáé a plain art-tól a portrékig a rajzosságig és a konstruktivizmusig terjed, fiáé az átértelmezett szürrealizmustól a tárgyformáló objektekig és „aranykorszakában" a nemesfém kifinomult alkalmazásáig. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A tárlat 2019. január 13-ig mindennap 10 és 19 óra között látogatható a Pesti Vigadó földszinti kiállítóterében. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Fotó: Szöllősi Mátyás ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ IT'S OPEN! ?? Generations – An Exhibition by Father and Son –J ózsef Guti Sr. and Soma Guti J. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ József Guti Sr. and Soma Guti J., a father and his son, are two truly original and characteristic figures of the modern and contemporary eras of Hungarian painting, who also defy such a trend. If the two lifeworks are compared, it is evident that both can be divided into stages: the father's stages of lifework range from plain art to portraits as well as from playful drawings to constructivism, while the son's stages of lifework encompass an arch from reinterpreted surrealism to object-forming and expressive objects, as well as to the refined use of precious metals, which latter feature characterises his most prolific period. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Photos: Mátyás Szöllősi ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #modernart #galleryart #artmuseum #artcenter #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #photography #details #building #constructivism #expressionism

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Megnyílt Múlt–Idő  Látogatói emlékek a Pesti Vigadó kapcsán című, ingyenesen látogatható kiállításunk az épület fogadóterében. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

MEGNYÍLT! Múlt – Idő ?? Látogatói emlékek a Pesti Vigadó kapcsán ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Idén tavasszal felhívást tettünk közzé, amelyben fotó és fénykép beküldésre biztattuk látogatóinkat, hogy megtudjuk, milyen emlékeket őriznek az épület kapcsán. A felajánlott fényképek, dokumentumok és tárgyi emlékek jelentős többségükben az épületben megvalósuló bálokhoz kapcsolódtak, így került a kiállítás középpontjába a Pesti Vigadó mint báli helyszín. Múlt-Idő című tárlatunk igazi múltidéző jelleggel bír – a huszadik század első harmadának Vigadó-béli, ünnepi hangulatát eleveníti fel. ??✨ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A kiállítás 2019. január 6-ig mindennap 10 és 19 óra között térítésmentesen látogatható. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Fotó: Fejti Tímea ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ IT'S OPEN! Past – Time ?? Visitors' cherished memories of Pesti Vigadó ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ In our call issued in spring, we asked visitors to send us photos and images they associate with Pesti Vigadó: we were curious to see what memories our visitors have of Pesti Vigadó and its past. Apart from pictures, visitors also contributed with special objects to our exhibition. The majority of such objects are linked with balls organised in Pesti Vigadó and this prompted us to showcase an exhibition portraying Pesti Vigadó as a venue for balls. ??✨ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ The exhibition is open until the 6th of January 2019 everyday between 10AM and 7 PM. The entry is free. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Photos: Tímea Fejti ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #multido #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #photography #details #building #balls #romanticism #staytuned

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Múlt-Idő  Valami készülőben.

 

Ősz a Vigadó téren Központban a művészet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

??Ősz a Vigadó téren 〰️ Központban a művészet?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ „Itt van az ősz, itt van ujra,⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ S szép, mint mindig, énnekem." ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ??Fall at Vigadó Square 〰️ Art is in the center?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #kozpontbanamuveszet #vigado #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #photography #details #building #fall #autumn #symmetry

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

2018. október 18. – a Magyar Festészet Napja.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

????2018. október 18. – a Magyar Festészet Napja!???? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #tudtad❓ 1865-ben a Vigadó volt az első, hivatalos megrendelésre kifestett középület Pesten. Az impozáns díszlépcsőház kifestésével Than Mór és Lotz Károly festőművészeket bízták meg azzal a kitétellel, hogy témaválasztásaikat a magyar regékhez igazítsák. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Than Mór: Árgírus királyfi Tündérországba érkezik. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ????18th of October 2018 – Days of Hungarian Painting???? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #didyouknow❓ in 1865 Vigadó was the first public building in Pest that was decorated with paintings commissioned at the behest of an official committee. The painters Mór Than and Károly Lotz were assigned to paint the walls of the imposant stairway, and they were issued with the proviso that they choose topics from Hungarian myths. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Mór Than: Prince Árgírus Arrives in Fairyland. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #photography #details #hungarianpainting #daysofhungarianpainting

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

A Vigadó és elődje, a Redoute történetét bemutató állandó kiállításunk, a Pesti Vigadó Idővonal az épület hatodik emeletén várja látogatóit.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

〰️Ismerd meg Te is a Vigadó és elődje, a Redoute történetét állandó kiállításunk, a Pesti Vigadó Idővonal segítségével!〰️ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ☝??2014 fontos dátum a Feszl-féle épület életében, hiszen ekkor, a tíz éves felújítást követően, a Magyar Művészeti Akadémia székházaként születhetett újjá Európa első összművészeti központjaként, kulturális, művészeti és közéleti rendezvények, kiállítások tökéletes helyszíneként. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Jelen kiállítás az épületet, s azon keresztül a magyar és egyetemes történelem, kultúra egy–egy jelentős eseményét eleveníti fel. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A kiállítás 2017. május 27. óta várja az épület iránt érdeklődő látogatókat. A kiállítás Sétáló és Kombinált jeggyel is megtekinthető! ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ 〰️Get to know the story behind the Pesti Vigadó and its predecessor, the Redoute building with the help of our permanent exhibition "Timeline of Pesti Vigadó"!〰️ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ☝??2014 is an important date for Feszl's building: after a ten-year-long period of refurbishment it re-opened its gates to the public and since then has been functioning as the seat of the Hungarian Academy of Arts and Europe's first centre of gesamtkunstwerk. In addition, Pesti Vigadó also prides itself on being a perfect location for cultural, art as well as diverse public and social events. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ This exhibition portrays the history of the building and, by providing this description, it also highlights some of the most important events in the history and cultural history of Hungary and the world. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ The exhibition has been open since the 27th May 2017. Come and explore Pesti Vigadó's past! The following tickets are valid for this exhibition: walk-around ticket and combined ticket. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #timeline #design #photography #details

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Kalandos asszociáció – játék Magyar Gábor kiállításán.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

??✏KALANDOS ASSZOCIÁCIÓ – Játssz velünk Magyar Gábor kiállításán!✏?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Magyar Gábor festményeinek nem ad címet, csupán sorszámmal látja el őket. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Keresd "Kalandos asszociációnkat" a kiállításban a Pesti Vigadó ötödik emeletén, melynek segítségével interaktív élményben lehet részed. A játék lehetőséget teremt arra, hogy személyes viszonyt alakíts ki a kiállított műalkotásokkal: saját belátásod szerint fogalmakat társíthatsz egy-egy festményhez, választhatsz, melyik milyen érzetet kelt benned! ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Fotó: Imre Hanna #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #gabormagyar #magyargábor #game #interactive

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

A hétvégén még látogatható E. Szabó Margit Égrenézők c. kiállítása.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A hétvégén még látogatható E. Szabó Margit Égrenézők c. kiállítása! Siess, hogy ne maradj le róla! ⛅????‍♂️⛅ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ The exhibition of Margit E. Szabó "Beholding the Heavens" is closing soon, so don't miss out on your chance to visit it this weekend! ⛅????‍♂️⛅ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #crafts #textileart #artsandcrafts #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #eszabomargit #egrenezok

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Megnyílt Magyar Gábor kiállítása a Pesti Vigadó ötödik emeletén.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

??️??️??️Megnyílt Magyar Gábor kiállítása a Pesti Vigadó ötödik emeletén!??️??️??️ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A 35 év terméséből válogatott képek kiállítása egyfajta visszatekintés, összegzése egy folyamatos munkának. A kiállított művek fő motívuma a cseppforma, és az abból született konstrukció.???? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A tárlat 10-19 óráig, a hét minden napján látogatható. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A képen: Magyar Gábor és Szemadám György; fotó: Imre Hanna. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ??️??️??️The exhibition of Gábor Magyar has opened its gates on the fifth floor of the Pesti Vigadó!??️??️??️ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Through showcasing a selection of artworks of the last 35 years of Gábor Magyar's artistic activity, this exhibition presents a retrospection and summary of the artist's work in progress. The main motive of the displayed artworks is the "waterdrop" and the constructions created on the basis of the drop.???? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ The exhibition is open for visits everyday between 10AM and 7 PM. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Pictured: Gábor Magyar, György Szemadám; photo: Hanna Imre. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #gabormagyar #magyargábor

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Véssey Gábor: Macskajáték, 2017.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Véssey Gábor: Macskajáték, 2017. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #elgondolkodtató: Tudod, melyik híres Kossuth-díjas írónk (és gyógyszerészünk!) írt azonos címmel tragikomédiát? ?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Gábor Véssey: Cat's toy, 2017. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #vesseygabor #sculpture #painting

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Véssey Gábor kiállítása november 18-ig látogatható a Pesti Vigadó hatodik emeletén.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Gábor Véssey in front of one of his paintings exhibited in the Pesti Vigadó????‍???? The exhibition is open for visits everyday 10AM-7PM until the 18th of November. #Repost @magyar_muveszeti_akademia (@get_repost) ・・・ 2018. október 2–án nyílt Véssey Gábornak, az MMA rendes tagjának kiállítása, a művész 70. születésnapja alkalmából. A tárlat az utóbbi 30 év képeiből válogat. A művész által gyakorolt képzőművészeti műfajok közül az olajtempera táblaképei, valamint szobrai láthatók. Figurális képei ironikus és expresszív hangvételükkel reflektálnak mindennapi világunkra. Legújabb festményei mellett láthatók eddig még ki nem állított képsorozatai is. A kiállítás november 18-ig látogatható a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. #mma #kiállítás #festmények #szobrok #képzőművészet #képsorozatok #mindenamimuveszet #instahun #ikozosseg

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Október 14-ig látogatható E. Szabó Margit textilművész Égrenézők c. kiállítása a Pesti Vigadó földszinti kiállítótereiben.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Október 14-ig látogatható E. Szabó Margit textilművész Égrenézők c. kiállítása a Pesti Vigadóban! ??⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A tárlat "egységet teremt textil és papír, szövés és rajzolás között, a korábbi és újabb művek sajátos installációs szerkezetbe rendeződnek. A matériabeli átlényegülés egy művészi pálya folyamatosságát, a megújulni akarás képességét és tényét tárja elénk." (Feledy Balázs) ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Beholding the Heavens, Margit E. Szabó's exhibition is on view at the Pesti Vigadó until the 14th of October! ?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ "By presenting a transformation of materials, this exhibition offers visitors an insight into the continuity of Margit E. Szabó's artistic career and her efforts to artistically renew herself, which efforts are evidenced by, and are embodied in, her creations." (Balázs Feledy) ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #crafts #textileart #artsandcrafts #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #eszabomargit #egrenezok

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Megnyílt Véssey Gábor kiállítása a Pesti Vigadó hatodik emeletén.

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt hétfő délután 5 órakor a Pesti Vigadóban Bódi Barbara BoBa Arculat - Karcolat c., képzőművészeti és irodalmi albumának könyvbemutatójára.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt hétfő délután 5 órakor a Pesti Vigadóban Bódi Barbara BoBa Arculat - Karcolat c., képzőművészeti és irodalmi albumának könyvbemutatójára!???? #savethedate #vigadogaleria #Repost @magyar_muveszeti_akademia (@get_repost) ・・・ Tükröm-tükröm... címmel nyílt meg Illés-Bódi Barbara (Boba) képzőművészeti tárlata a Pesti Vigadóban. A reprezentatív 12+1 részes olajfestmény-sorozat különböző nemzetiségű emberek arcain keresztül mutatja be a legalapvetőbb emberi érzéseket, a tizenharmadik darabja pedig egy tükör, amelyben a tárlat végén saját önarcképét is megtekintheti a néző. Kísérőrendezvényei: Tárlatvezetés: Október 8. 17.00 Könyvbemutató: Október 1. 17.00 Finisszázs: Október 15. 17.00 #mma #Vigadó #olajfestmény #arcok #kiállítás #festészet #portré #mindenamimuveszet #instahun #ikozosseg

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Vasárnap búcsúzunk a Székely Nemzeti Múzeum Panteon c. kiállításától.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Vasárnap búcsúzunk a Székely Nemzeti Múzeum Panteon c. kiállításától - fogytán az idő, siess, hogy ne maradj le a legjelentősebb határon túli magyar közgyűjtemény Pesti Vigadóban rendezett tárlatáról! ☝??????‍♂️?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ A képeken: Román Viktor: Attila Szekere; Márkos András: Rossz Anya (Budai Ilona). ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ This Sunday we are saying goodbye to 'Pantheon', the exhibition of the Székely National Museum - hurry up, come visit the Pesti Vigadó to see the most significant cross-border public collection of Hungarian art! ☝??????‍♂️?? ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ Artworks pictured: Viktor Román: Attila's Wagon; András Márkos: Bad Mother (The Ballad of Ilona Budai). ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers #romania #sfantugheorghe #szekelynemzetimuzeum #artmuseum #pantheon #magyarmuveszet #transylvanianart #saxons #romanians

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,

 

Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén – A kiállításon szeptember 24. és 26. között mindennap 17 órakor Kontsek Ildikó, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

????Szerdáig még látogatható az esztergomi Keresztény Múzeum kiállítása a Pesti Vigadó hatodik emeletén!???? A kiállításon szeptember 24. és 26. között mindennap 17 órakor Kontsek Ildikó, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést. Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén A kiállítás a 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő rendezvényeinek sorába illeszkedik. A hit e belső tartalmába több irányból enged betekintést minden érdeklődőnek, érthető, élményszerű megközelítésben. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ // ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ????The exhibition of the Christian Museum of Esztergom is still on display on the 6th floor of the Pesti Vigadó, and is open for visits until Wednesday!???? Ildikó Konstek, the curator of the exhibition holds guided tours everyday at 5 PM between the 24th and the 26th of September. On the Eucharist through the language of miracles and arts This exhibition is featured as a preparatory event leading up to the 52nd International Eucharistic Congress organised in Budapest in 2020. The showcasing presents the central element of the Catholic faith: the Eucharist. The exhibition provides several perspectives to this most inner aspect of faith through offering an easy-to-understand experiential approach. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ #pestivigado #vigado #vigadogaleria #budapest #hungary #art #eucharist #átlényegülés #christianart #christianmuseum #contemporaryart #architecture #history #painting #exhibition #instaart #amazing #mik #instahun #ikozosseg #artoftheday #dailyart #artwork #artsy #igers

Pesti Vigadó (@pestivigado) által megosztott bejegyzés,