Koncert 2017.09.17. 19:30
Zenekari hangverseny Arany János tiszteletére

A magyar operatörténet egyik legjelentősebb darabjának részletei hangzanak fel

Műsor:

Mihalovich: Toldi szerelme - nyitány

Mihalovich: Toldi szerelme – Piroska imája

Weiner: Szerenád op. 3.

- szünet - 

Weiner: Toldi op.43 - 12 zenekari kép Arany eposza nyomán

 

MÁV Szimfonikus Zenekar

vezényel: Csányi Valéria

Közreműködik: Horti Lilla énekművész

 

Mihalovich Ödönnek (1849-1929), a Zeneakadémia áldott emlékű igazgatójának „Toldi szerelme” c. műve (1895) az Erkel és Bartók közti magyar operatörténet egyik legjelentősebb darabja. Két részlete hangzik fel, amelyeket neves művészek önállóan is műsorra tűztek annak idején.

Weiner Leónak, a magyar zenepedagógia talán legeredményesebb személyiségének, ismert és elismert zeneszerzőnek (1885-1960) első és utolsó zenekari darabját hallhatjuk, a világszerte játszott, 22 éves korában komponált Szerenádot és a kortársak által elutasított „Toldi” szimfonikus költeményt, amelynek az 1953-as ősbemutató után ez lesz a második nyilvános előadása.

Horti Lilla szegedi tanulmányai után 2012-ben felvételt nyert a Zeneakadémia klasszikus ének képzésére, ahol 2015-től az operaének mesterképzésen Marton Éva és Virág Emese növendéke. 2012-ben első helyezést ért el az Országos Szakmai Énekversenyen, második díjat kapott a III. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen, a 22. Nemzetközi Ferruccio Tagliavini Énekverseny második kategóriájában első helyezést ért el. 2016-ban a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny II. díjazottja.

Csányi ValériaZeneakadémián 1982-ben karvezető diplomát, majd 1984-ben Kórodi András és Lukács Ervin vezetésével karmesteri diplomát szerzett. 1983 augusztusa óta az Operaház tagja, ahol mintegy 650 előadást dirigált. A Naxos kiadónak CD felvételeket készít, a Stockholmi Strauss Orkester-rel ifj. Johann Strauss Fürstin Ninetta c. operettjét, a MÁV Szimfonikus Zenekarral Erkel Ferenc István király c. operáját, Weiner LeóCsongor és Tünde balettzenéjét és Széchényi Imre zenekari darabjait rögzítették. 2014-től a Pécsi Egyetem ének és opera tanszakos hallgatóit tanítja.

Szervező: Magyar Művészeti Akadémia

A belépés ingyenes, de előzetes, online regisztrációhoz kötött.

A  regisztrációt  lezártuk.

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről