Étterem és Kávézó

Szolgáltatás fejléc képe
Szolgáltatás képe

A Duna-korzó új arca: VígVarjú

A pesti Duna-korzó közepén álló Vigadó nemcsak elhelyezkedése, és romantikus építészeti stílusa miatt különleges, hanem azért is, mert 1833 óta a nyüzsgő belvárosi élet igazi társasági színtere.

A klasszicista stílusú Redoute épülete (a mai Vigadó elődje) mindig is a legmagasabb szintű kultúra otthona és a vigasságok helyszíne volt. A Redoute rövid pályafutása 1849. májusában ért véget, amikor az osztrák várvédők ágyútüzének áldozatává vált, s jelentős részben megsemmisült. Az újjáépítéssel 1859-ben Feszl Frigyest bízták meg, s az új palotát, amellyel a tervező magyar stílust akart megteremteni, végül 1865-ben adták át. Az újranyitást követő három évtizedben zsúfolásig megtelt a mulatni vágyó pesti publikummal, a bálok rendezői a legkülönfélébb ötleteket vetették be, hogy rendezvényük kitűnjön a többi közül. Volt itt korcsolyabál, Jókai Mór regényalakjait megjelenítő jelmezbál, vagy pazar díszletekkel, matrózruhás katonazenekarral és aranyhalas medencével tarkított elegáns fogadás.

Ebbe a nyüzsgő, pezsgő térbe költözott be a hasonlóan színes, jókedvű és végletekig bohém új VakVarjú családtag, a VígVarjú.

Aki tudja, hogyan kell felhőtlenül mulatni, jókat enni, igazi magyar úr módjára átélni az „egyszer élünk" hangulatot. Egy új színfolt a magyar éttermek világában, ahol minden erőnkkel azon vagyunk, hogy napról napra megújuló finomságainkkal kitűnjünk a többiek közül. Családi események, egy előadás utáni finom lakoma, sőt akár külföldi turistacsoportok állomásaként is ideális választás lesz a VakVarjú étteremcsalád legújabb tagja, a VígVarjú étterem.

Étlap

Konyhafőnökünk, Szomodi Zsolt napról napra megújuló finomságokkal készül. Az étlapon a magyar konyha kedvencei mellett nemzetközi ízekkel is találkozhatnak, és esténként vacsorájuk mellé élő zongorajátékot is hallgathatnak. És ha már jobban szeret nálunk (l)enni, mint otthon, akkor el is értük a célunkat!

Nyitvatartás: Minden nap 11:30-23:30 között

Asztalfoglalás: 36 1 426 11 32

E-mail: vigvarju@vakvarju.com