Hírek

Vadság a Pesti Vigadóban
2017. 09. 26.
Vadság a Pesti Vigadóban
Vadság a Pesti Vigadóban

Interjú Agócs Gergellyel, a Fonó Zenekar tagjával a 2017. október 8-ai Vadbarokk című koncert műsorszerkesztőjével.

20 éves a Fonó Zenekar, amely vendégével a Musica Profana régizene-együttessel közös Vadbarokk című produkciójával áll a Pesti Vigadó színpadára.

Pesti Vigadó: Igen izgalmasnak ígérkezik az október 8-ai fellépés neve alapján: Vadbarokk. Miért ez a címe a fellépésüknek?

Agócs Gergely: Amikor a barokk zene megérkezett Magyarországra, akkor először a főurak, az arisztokrácia palotáiban jelent meg. Ezt a főúri új divatot, vagyis a barokk zene divatját - ami egyben a vonós hangszerek formációinak divatját jelenti - próbálta aztán utánozni a köznemesség, és ők voltak az a közvetítő réteg, ami a parasztsághoz eljuttatta ezt a hangzást, vagyis a vonós kamaraegyüttest. Ezt a folyamatot nevezzük mi a barokk „megvadításának", ezért választottuk címnek a Vadbarokkot.

P.V.:Miért hívták vendégül a Musica Profana régizene együttest? A régizene együttes mivel egészíti ki a fellépést?

A.G.: Célunk, hogy a laikus közönség számára is érzékelhetővé váljon, hogy a népzene a barokk évszázadaiban ezekből a gyökerekből is táplálkozott, s ennek a hatásnak a lenyomatai a zenefolklórban máig megtalálhatók. A Musica Profana régizene együttes megmutatja, hogyan hangzott az adott dallam a barokk korban, mi pedig megmutatjuk, hogyan folklorizálódtak a XX. századra ezek a tételek a Kárpát-medence területén.

P.V.: Talán kevesebbet szerepel a hírekben, de a Fonó zenekar tagjai gyűjtéssel, azaz zenefolklorisztikai terepkutatással is foglalkoznak. A XXI. században hogyan történik e gyűjtés? Vannak még feltáratlan Kárpát-medencei területek?

A.G.: A táncházmozgalom kibontakozásáig túlnyomórészt vokális gyűjtés zajlott, azaz a kutatók elsősorban az énekelt népdalok rögzítésére törekedtek. Az én gyűjtési tevékenységemben ezért is vált prioritássá a hangszeres adatok pótlása. A szlovákiai magyarság tájegységeinek hangszeres zenei folklórja 1985-ig összesen talán 4-5 órányi felvételben került rögzítésre, ma pedig már 500-600 órányi ilyen felvétel van csak a saját gyűjteményemben. Az elmúlt hónap alatt is 6-7 helyszínen végeztem gyűjtést, két hete például Érsekújváron egy idős, udvardi születésű prímás játékát rögzítettem. A tekintélyes gyűjteményi állományaink adatbősége ellenére jelenleg is megyényi területek vannak, melyekről bizonyos típusú adatok hiányoznak, vagy erősen hiányosak. Veszprém megyéből például nincs autentikus citera felvétel, míg Vas megyéből a pásztorhangszerek, így a furulya felvételei hiányoznak. Például Kodály 1910-es zoboralji dudafelvétele után egészen 1988-ig senki nem rögzített magyar hangszeres folklór adatokat ebben a vokális szempontból igazán alaposan feltérképezett régióban.

P.V.: Az október 8-ai koncert során lesz hallható olyan motívum, amelyet ilyen gyűjtés során fedeztek fel, s építettek be koncertbe?

A.G.: Természetesen igen. A lemezfelvétel és a koncert műsorának összeállításánál is több ízben saját gyűjtéseink anyagából táplálkoztunk. A második blokk szlovák tánczenéje, a vlašiko és a krucenák, azaz az ottani szlovák oláhos és forgatósok dallamai egy Sáros megyei falu, Tarcaszentpéter cigányprímásától történt gyűjtésből származnak, az ezeket bevezető dalt pedig az Eperjes és Bártfa között nagyjából félúton fekvő Tótraszlavicán gyűjtöttem. A már említett zoboralji összeállítás dallamai pedig egyrészt Kodály Zoltán, és másrészt szintén a saját ottani gyűjtéseimből származik.

P.V.: Ha a Pesti Vigadóra gondolunk elsőként talán nem a „Vad" szót társítanánk hozzá, sokkal inkább az „elegáns", „exkluzív" kifejezést. Mit várnak így színpadától, a hangulatától?

A.G.: Változnak az idők. Ezek a szavak, kifejezések már nem egymást kizáró fogalmak. Az erdélyi népzenére ezen a vadságon belül is inkább a maestoso, a magyarországi, vagy felvidéki tájegységek muzsikájára pedig inkább a joviale jelző illik, holott e fogalmak sem szoktak megjelenni a népzene jellemzésénél. Amikor a barokk berobbant, a korabeli leírások akkor is a hangok buja, vad burjánzását emelték ki, pedig ma már valószínűleg nem ezt a mozzanatot hangsúlyoznánk ki. Az exkluzivitás, az elegancia a magyar népzenében is át tud sütni a vadságon.

Aki nem hiszi, járjon utána! Ha máskor nem, október 8-án, este fél nyolckor, a Pesti Vigadóban.


Jegyek még kaphatóak! 


További információk a koncertről a program részletes oldalán.

 

JÁTÉK a Vadbarokk jegyekért!

Válaszolj kommentben az alábbi kérdésre a Vigadó - hivatalos Facebook profilján 2017. szeptember 28-án 20 óráig és tied lehet a 3x2 db jegy egyike!

Kinek a játékát rögzítette Érsekújváron Agócs Gergely?