Hírek

Figyelj, mi az a kék paca?
2019. 04. 05.
Figyelj, mi az a kék paca?
Figyelj, mi az a kék paca?

A Budapest Art Week (BAW) az ország egyetlen olyan képzőművészeti eseménysorozata, mely galériákat, múzeumokat és kiállítótereket fog össze: 6 napon át több mint 90 kiállítást és 100 programot látogathatunk 70 helyszínen egy karszalaggal! Idén a Vigadó Galéria is csatlakozott Koncertkulisszák címet viselő épületlátogatási sétákkal, továbbá Tokody Ilona operaénekes által tartott tárlatvezetéssel és három kiállítással (Gulliver a kertben, Sárköz a szépség kertje, Grafikus design) a programhoz. Bérczi Lindával, a programsorozat igazgatójával beszélgettünk. Nyirő Niki interjúja

Hogyan kezdődött a BAW?

Sok éve képzőművészettel foglalkozom, és mindig keresem a lehetőségeket, hogy hogyan lehet népszerűsíteni, közelebb vinni az emberekhez. Amikor 2016-ban elkezdtem az Art Week szervezését a modell Európában már 15 éve működött. Szerettem volna egy nemzetközi gyökerű rendezvényt meghonosítani itthon, mely az egész művészeti közeget összefogja.

Mi mozgatja az BAW-ot? 

Több mint 10 évvel ezelőtt kereskedelmi galériában dolgoztam, és a kiállításokat megelőző felkészülési időszakban sokat jártunk műtermekbe, ami mindig fantasztikus élmény volt: órákig beszélgettünk a művészekkel, repült az idő és egy másik világban éreztük magunkat.  A BAW alapja az, amit én és akik körülöttem dolgoznak átélünk a képzőművészet által, tehát, hogy egy kiállításon szerzett élmény vagy egy művésszel való beszélgetés mennyi pozitív gondolatot indít el, mekkora élményt szerez és ha sok ember szintén átélné ezt az érzést, ők is beleszeretnének ebbe a világba.

Mi az Art Week központi koncepciója?

Ez egy koncentrált művészeti hét, a résztvevő helyszínek kuriózum programokkal és gyakran hosszabb nyitvatartásával várják a látogatókat. A másik nagyon fontos elem, hogy kinyissuk a résztvevő közönséget is: sokan járnak múzeumba (bár még mindig nem elegen), ám a kereskedelmi galériákkal kapcsolatban még mindig azt tapasztaljuk, hogy az emberek „félve" mennek be. A túrák által lehetőséget teremtünk, hogy velünk együtt lépjenek be ezekbe a terekbe; ha pedig már egyszer bent vannak az érdeklődők és élménnyel gazdagodnak, akkor a következő alkalmakon sokkal könnyebben és bátrabban lépnek be, mert ismerik és biztonságban érzik magunkat ebben a helyzetben.

Neked mi a legnagyobb örömöd a BAW-ban?

Sok programon megfordulok a BAW alatt, és felemelő élmény, mikor találkozom a látogatókkal, és azt tapasztalom, mennyire lelkesek és boldogok, látom, hogy érzik azt, amit át szerettünk volna adni. Az embereket csak bevonzani nehéz, ha már egyszer eljönnek, utána vágynak az élményre.

Vannak felnőtt múzeumpedagógia programjaitok is, ezek mennyire népszerűek?

Abszolút működik a felnőtteknél is ez a fajta műfaj, mert szeretnek leülni alkotni, és újra egy kicsit gyermekké válni, az pedig teljesen mindegy, hogy papírokból kell fabrikálni vagy festeni, netán játokos feladatokat megoldani. A kreatív vonal, az alkotás és a két kézzel teremtés nagyon hiányzik az embereknek, mert a legtöbben már gépek előtt élik az életüket.

Milyen pluszt nyújt a BAW, amit egy normál látogatás alkalmával nem élhetünk át?

A BAW az ismert és kevésbé ismert képzőművészettel foglalkozó helyszíneket fogja össze egy hétre. A programban nemcsak a kiállítások az érdekesek, hanem a tárlatnak otthont adó terek is lenyűgözöek: megannyi izgalmas családi történet rejtőzik az épületek falai között és az emberek szeretik a helyszínek mögötti élményeket, betekinteni a kulisszák mögé. Az is lebilincselő élmény amikor közelebbről szemlélhetjük a restaurátori munkát, vagy bemehetünk a múzeum raktárába és láthatjuk, hogy mi történik a színfalak mögött. Nem is gondolnánk, hogy mi mindenre kell odafigyelni egy múzeum raktárában: hőmérséklet, páratartalom, légmentesség, vagy hogy egy bogár se szálljon be... Látni kicsit azt, hogy mi rejtőzik egy-egy intézmény működése mögött mindig tanulságos. Továbbá az Art Week alatt bárkinek lehetősége nyílik megismerni a szakmában dolgozókat és a szakma a működését. A műteremlátogatások során maguk az alkotók is főszereplőkké válnak.

Milyen az interakció művész és műkedvelő közönség között?

Remek dolog látni, amikor beszélgetések alakulnak ki egy vezetés alatt. A művészeknek is nagy élmény, amikor a közönséggel beszélgethetnek, hiszen normál esetben a szakmával vagy a művésztársaikkal vannak kapcsolatban, míg ezeken az alkalmakon a látogatók soraiból egészen más és inspiráló kérdéseket tudnak feltenni; és valójában ők, a hétköznapi emberek azok, akikhez szólnak a művészetük által. Számos pozitív élményről számolnak be egy-egy ilyen alkalom után: a beszélgetések során olyan új megvilágításokat kapnak a saját munkájukról. Olyan ez, mint amikor a gyerek rácsodálkozik arra, amit nem ismer: a laikus művészetkedvelők még nyitottak, „előítéletektől mentesek" és ez nagyon fontos. „Figyelj, mi az a kék paca?" – és egyszercsak kiderül, hogy mi az a kék paca, és választ kap a kérdés.

Milyen programokat emelnél ki az idei BAW-on?

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetbe címmel egy nagy nemzetközi orosz és magyar neveket felvonultató, múzeumi szintű kiállítással készülünk a budavári Mikve Galériában, mely nem csak a BAW, de az egész Budapesti Tavaszi Fesztivál ideje alatt nyitva tart. Olyan sztárművészekkel lehet találkozni, mint az AES+F, Blue Noses group, Oleg Kulik, ill. Birkás Ákos, Szűcs Attila, Szabó Ádám és még sokan mások. A kiállítás kurátora Vékony Délia művészettörténész. Rengeteg nagyszerű tárlatvezetésen, beszélgetésen, workshopon vehetünk részt a hat nap alatt. Mindenképpen érdemes valamelyik galériatúrába becsatlakozni, hogy megismerjük ezeket fontos tereket is. A kulisszaséták nagyon népszerűek minden évben: külön izgalom amikor az ott dolgozó emberrel járhatjuk be a tereket. Koncertkulisszák séta a Pesti Vigadó programjai között is szerepel, ekkor be lehet menni olyan terekbe, ahová a mindennapos idegenvezetések során nem, a látogatók becsöppennek egy próbába, sőt még a fények kezelését is ki lehet próbálni.

Idén először a Pesti Vigadó is csatlakozik a BAW-hoz. És ha már személyes élmények, neked kötődik emléked a Vigadóhoz?

Tinédzserkoromban édesanyámat kísértem el megnyitókora és kiállításokra, ezek közül például Horkay István kiállítása kifejezetten emlékezetes számomra. Az újranyitást követően egyszer jártam a Vigadóban: lenyűgöző az épület. Szerintem nagyon izgalmas dolgokat lehet létrehozni ezekben a terekben.

Milyen jövőbeli tervei vannak az BAW-nak?

Hosszú távban gondolkozunk: azt szeretnénk elérni, hogy olyan kiállítások szülessenek meg a BAW hatására, ami az egész művészeti közegnek és művészetről folyó diskurzusnak jót tesz. Nagy, nemzetközileg elismert külföldi művészeket is szeretnék meghívni erre az időszakra, akik felpezsdítik a fővárosi életet. Budapestnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy ismert találkozóhely legyen a művészetek szerelmeseinek.

Programajánló

Különleges programmal várjuk már 2019. április 9-én, a Budapest Art Week első napján is. A sorozatra érvényes karszalagok a Pesti Vigadó jegypénztárában is megválthatóak.

Programok, amelyeken előzetes regisztrációval és kizárólag Budapest Art Week karszalaggal lehet részt venni:

- 2019. április 9. (kedd), 10:30: Koncertkulisszák és történetek – betekintés a Pesti Vigadó világába I.

- 2019. április 11. (csütörtök), 16:30: Tokody Ilona operaénekes rendhagyó tárlatvezetése a Badacsonyi Sándor emlékkiállításon

- 2019. április 12. (péntek), 16:00: Koncertkulisszák és történetek – betekintés a Pesti Vigadó világába II.

Kiállítások:

Gulliver a kertben - Badacsonyi Sándor képi világa

„Grafikus design" – válogatás a XXI. Tervezőgrafikai Biennálé alkotásaiból és „Bauhaus 100" plakátkiállítás

„Sárköz a szépség kertje" – Fodorné László Mária jubileumi kiállítása

Pesti Vigadó Idővonal

A programokra előzetesen regisztrálni a Budapest Art Week honlapján, a választott esemény oldalán lehet.