Hírek

2018. 10. 19.
Egy ilyen szellemi világban az ember könnyen „fertőződik" meg
Egy ilyen szellemi világban az ember könnyen „fertőződik" meg

2018. november 28-án nyílik a Lelkes család kiállítása a Pesti Vigadóban. A család művésszé válásban betöltött szerepéről, művész tagjairól, valamint a kiállításon bemutatkozó tagjairól beszélgettünk Lelkes Péter Munkácsy-díjas ipari formatervezővel, egyetemi magántanárral, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával.

Lesti Árpád interjúja

***

In memoriam Lelkes Péter (1942.06.29. - 2022.03.31.)

***

Ki volt az első művész a családban, kitől eredeztethető a művészetek iránti érdeklődés, fogékonyság?

Apai nagyapám pék volt, aki fantasztikus kézügyességgel rendelkezett – árulkodnak erről a fennmaradt lombfűrésszel készült szecessziós tárgyai –, vagyis a kreativitása már neki is megvolt. Akárcsak ötgyermekes családja elsőszülöttjének, édesapámnak, Lelkes Istvánnak, aki képzett festőművész és tanáremberré vált, a Budapesti Műszaki Egyetem docenseként ment nyugdíjba. Édesanyámnak, Lelkes Dergács Máriának már nagypapája és papája is ötvös volt, s szintén többgyerekes családból származtak. Szüleim a Képzőművészeti Főiskolán ismerkedtek meg, mi is öten vagyunk testvérek, s lehet természetszerű, lehet a szüleim genetikai örökítése hozta így, de mindannyian beléptünk a művészeti életbe, a művészeti talentumot így örökítette – mindig több gyermekes – családunk.

Talán ilyen környezetben az embernek nincs is más választása, mint hogy maga is művész legyen. Mi lehet a titka annak, hogy mind az öten művészi pályára léptek?

Sokat számít egy ember hol nő fel. A gyereknek a karaktere, gondolkodása nagymértékben függ attól, hogy milyen közegben nevelkedett. A mi életünket, apai és anyai oldalon is, a művészeti élet, művészeti közélet illetve a művészetelmélet végigkísérte. Szüleink alkotóemberek voltak, apám festőművész majd rajztanár, anyám akvarellista, de zongoráztak is, szóval egy ilyen szellemi világban az ember könnyen „fertőződik" meg. Egyedül én voltam az, aki nem akarta a művészeti pályát választani, mert nem nagyon érdekelt, a gyakorlati ügyek annál inkább. Aztán apám egyszer megkért, rajzoljak le egy hokedlit, majd a rajz láttán azt mondta: „kár lenne a te tehetségedet elveszejteni, mert ugyanolyan tehetséges vagy, mint a testvéreid", így én is a Kisképzőbe (Képző és Iparművészeti Gimnázium) mentem. Végül egyedül húgom, Lelkes Mária nem végzett ott, Ő az Ybl Miklós Építőipari Technikum után került az Iparművészeti Főiskolára. Legidősebb bátyám,  Lelkes István festőművész, László belsőépítész, építészként végzett, de az élete a fotó. Én kerámiaszakon kezdtem, de ipari formatervezőként végeztem. Öcsém, András iparművész, bőripari tervezőként végzett, de a festészet jobban foglalkoztatta, húgom pedig belsőépítész volt, így alakult ki nálunk ez a művészeti összetartozás.

Hogyan lehet elképzelni egy ilyen család mindennapjait? Folyamatosan művészeti kérdésekkel foglalkoztak?

Apám volt a meghatározó személy, az Ő gondolkodása, vallásos meggyőződése határozta meg a család mindennapjait. Hazahozta azokat a gondolatokat, melyeket nap, mint nap megélt, úgy, mint tanár, úgy, mint alkotó, s mi ezeket láttuk. Benne élt a művészeti közéletben, művészettörténeti kutatásai is voltak, ezekből állandóan felolvasott részleteket anyámnak, de legidősebb testvérem is részt vett már e beszélgetésekben. Egy ilyen közegben az ember egészen másként éli meg a mindennapokat. Valamennyien, ha valamin gondolkodtunk, valamihez hozzá akartunk szólni, akkor rögtön rajzban fejeztük ki magunkat.

Ipari formatervezőként végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Hogyan kell elképzelni egy ipari formatervező munkáját, mi szakmájának célja?

A gimnáziumban díszítőfestőként végeztem, nagyon tetszett, de akkor épp nem indult ez a szak az Iparművészeti Főiskolán, így végül kerámiaszakra mentem, ami valahogy nem fogott meg, de a technikai érdeklődésemet felerősítette. Aztán egy év után átkerültem az Ipari Formatervező Tanszékre, ahol a desing világában már gyakorlatiasabb, mesterségszerűbb dolgokat találtam. Nagyon érdekes, hogy a design értelmezése napjainkban is felmerül, mert amióta az életemet élem, ez állandóan visszajön. Ennek az az oka, hogy ma a design kifejezés benne van a köztudatban, ma már azt mondják sokan, hogy ami jól néz ki, az „megvan designolva". Hagyományosan az ipari formatervezés egy tárgynak az esztétikai megjelenését, megjelenítését és megtervezését jelenti. A főiskolán sok olyan dologgal foglalkoztunk, ami kimondottan tárgytervezés, sőt a diplománk neve is ipari formatervező művész. Hallgattunk gépészeti és technikai oktatásokat, meg kellett tanulni a gépszerkezetet, a műszaki rajzolást, ez mind a reál szféra része, ugyanakkor, hogy a tárgyat megszólaltassuk, hogy hatással legyen egy másik emberre, a felhasználóra, ez már mind emocionális kérdés, része az ipari formatervezésnek. Itt – a képzőművészethez hasonlóan – már megjelenik a formában az arány, a felület, a szín, az egésznek az összképe, a hangulata, a környezetre való hatása, a környezeti együtthatás és a környezeti viszonyok.

Alkotott többek között olyan használati tárgyakat, mint a MOL olajoskannái vagy a moszkvai olimpia hangosító berendezései. Ipari formatervezőként mely terveire, műveire a legbüszkébb?

A főiskolát követően abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Budapesti Elektroakusztikai Gyárhoz kerülhettem, a hangosítással kapcsolatos eszközöknek, vagyis a hangfalaknak, a hangszóróknak vagy a stúdióhangosítóknak a tervezése volt a feladatom. Ide tartozott a konferenciák hangosítása is, amire talán a legbüszkébb vagyok. Létrehoztunk 1980-ra egy olyan konferencia rendszert, amivel az akkori szocialista piacon nagyon nagy sikert arattunk, nagyon nagy példányszámban gyártották. Az adott szegényes technikai feltételek között egy nagyon izgalmas, organikus formát tudtam megtervezni, és az adott belső szerkezeti egységek is lehetővé tették, hogy egy jól összefogott alkotás szülessen. Azért vagyok rá büszke, mert amikor 1980-ban az első Ipari Formatervezési Nívó-díj pályázat megjelent, ez a berendezés nívódíjat kapott. Aztán változott a világ, változott a technika, a lehetőségek, és újraterveztették a rendszert, és a következő generációját is megterveztem, nagy örömömre az is nívódíjas lett; most pedig tervezem a harmadik generációt…

A Lelkes családnak már a '80-as években is több kiállítása volt. Honnan jött az ötlet, hogy közösen jelenjenek meg, és mutatkozzanak be – hiszen egyéni vagy csoportos tárlatokon rendszeresen szerepeltek külön is?

Nagyon sok emberrel voltunk kapcsolatban, köztük húgomék Dr. Czeizel Endrével, a genetikussal. Az Ő indíttatására jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a családi genetika megmutatná magát, s Czeizel is nyitotta meg az első közös kiállításunkat. A tárlatot, aminek hatalmas sikere volt, közösen szerveztük művészettörténész bevonásával, s akkor szembesültünk mi magunk is azzal a családban, hogy milyen értéket képvisel az a tevékenység, amit ez a hét ember végez! Aztán több helyről is jelentkeztek, hogy vigyük a kiállítást oda is, így vándorkiállítássá vált.

A mostani, novemberben nyíló kiállításnak mi az apropója? Miben más, mint a korábbiak?

Amikor szüleim után meghalt öcsém és húgom is, bennem merült fel, hogy mi lenne, ha rendeznénk egy újabb kiállítást, amibe már bevonnánk a következő nemzedéket. Így már négy generáció képviselteti magát a Pesti Vigadóban, amihez kapcsolódva könyvben is megörökítjük, dokumentáljuk a Lelkes család négy generációjának tevékenységét. A tárlat célja bemutatni a folyamatot, hogy miből mi következett, ennek érdekében nagyszüleimtől, dédszüleimtől kis relikviák, fotók kerülnek be még a kiállításba.

Mire számíthatnak a tárlatot felkeresők, kiknek és milyen művei várják majd őket?

Összesen tizenkét ember művészeti világa fog megjelenni, a tér adta keretek között, így tulajdonképpen szűk válogatás lesz mindenkitől. Apám a '60-as évek végéig festett, tárgyakat tervezett, közben a pedagógia kötötte le jobban, így ebből a korszakból lesznek láthatóak munkái, míg anyám, Lelkes Dergács Mária gyönyörű akvarelljeivel lesz jelen. István és András testvérem festményeit, László fivérem fotóit, a belsőépítészként végzett Mária húgom – aki König Róbert grafikusművésznek volt a felesége és kiállításainak állandó rendezője – különböző alkotásait, nekem pedig megvalósult munkáimat láthatják az érdeklődők. Szobrászművész fiam, Márk, autonóm munkáival, reklámgrafikus lányom, Annamária plakátjaival, a fotógráfussá váló Bernadett fotóival, míg festőművész unokaöcsém, Gergely festményeivel jelentkezik. Borbála unokám képgrafikus, könyvkötészettel foglalkozik, s e témában lesznek láthatóak alkotásai is. Így összesen hét ág – a festőművészet, szobrászat, képgrafika, fotó, belsőépítészet, ipari formatervezés és könyvkötészet – jelenik meg egyszerre egy időben, egy helyen.

A LELKES CSALÁD KIÁLLÍTÁSA 2018. november 29. és 2019. január 27. között látogatható.